Kovácsolási gyakorlaton Petrányi Gyula bácsinál

Lassan immár hagyomány, hogy minden tanévben egyszer ellátogatunk Petrányi Gyula bácsi, nyugdíjas géplakatos mester otthoni műhelyébe.
Kezdődött ez a géplakatos tanulókkal valamikor kíváncsiságból, akkor Gyula bácsi a szerszámait, elkészített munkáit, vagy azok fotóalbumban rögzített képeit mutatta be. Ilyenkor jókat beszélgettünk, a fiatalok hallgatták a szerszámok régies elnevezéseit, sokról azt sem tudták mit jelent.

A gépészek tananyagában szerepel a meleg alakítások témaköre, akkor jött az ötlet, hogy hiszen Gyula bácsi kovácsolni is szokott. Néha begyújtja a kovács tűzhelyet, és indulhat a kovácsolás. Meg kértük, ha van, ilyen munkája szóljon, szívesen elmegyünk, megnézzük és a szerencsésebb tanulók még a kezükbe is vehetik a kovácskalapácsot.

Egy ilyen lehetőséget mutatnak be képeink, szeptember végén Gyula bácsinál jártunk és egy rövid időre betekinthettünk a kovácsolás rejtelmeibe, egy terasz korlát elkészítési titkaiba leshettünk bele és láthattunk néhány ügyes szakmai fogást. A kovács tűz füstölt-kojtorgott és az izzó vas szinte hihetetlen könnyedén alakult amerre az ütések diktálták útját.

Köszönjük a lehetőséget, Gyula bácsinak még sok szép munkát és jó egészséget kívánunk.

 

Kardos József

DSCN0506További képek a facebook oldalunkhoz