Monthly Archives: március 2017

Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa

Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa 2017. Megyei döntője, Szeghalom
Házigazdaként is kiállítottuk csapatunkat, akik a településünkön megrendezett Középiskolás Közeledésbiztonsági Kupa megyei döntőjén igen eredményesen szerepeltek.

A szeghalmi csapat tagjai:

kerékpár: Szabó András 11/A, Gyulai SZC: Szigeti Endre Szakképző iskolája
segédmotor-kerékpár: Nagy Csaba 12/C, Péter András Gimnázium és Kollégium
személygépkocsi: Barta László 12/C, Péter András Gimnázium és KollégiumTovább…

Városi Farsang

2017. februárjában iskolánk csatlakozott az általános iskola által nevezett városi farsanghoz. Diákjaink részt vettek a télbúcsúztató felvonuláson,melyre elkísérték a KISZE-bábot,amit a felvonulás végén elégettek.

A 9/A osztály egy tablót hirdetett, melyen versekkel,rigmusokkal,farsangi képekkel hívták fel a figyelmet a hagyományra.Több diák is kitöltötte a totót, amely a farsangi népszólásokból,hagyományokból szólt.egy Hibátlan totó érkezett …. jelige névvel.

Ezüstérem a megyei Diákolimpia döntőjében

A Magyar Diáksport Szövetség által kiírt megyei döntőre kosárlabda sportágban a legidősebb korosztály (VI. kcs.) részére 2017. március 9.-én került sor.

Csapatunk a Szigeti Endre Szakképző Iskola a második helyezést vívta ki a döntőben, így ezüstérmes lett.

Gratulálunk csapatunk valamennyi tagjának a szép sikerhez!
kosar

Békési Érték-Mérő verseny döntője

Békés Megyei Önkormányzat szervezésében február 21-én került megrendezésre a Békési Érték-Mérő verseny döntője, ahol 8 középiskola képviselői közül iskolánk D.A.N.T. nevű csapata 5. helyezést ért el.

A díjat Szakáli István Loránd helyettes államtitkár adta át Madar Diána csapatkapitánynak. Gratulálunk a csapattagoknak! (Madar Diána, Ecsedi Nikolett, Piros Attila, Bottyán Tamás 10.a osztály)

MADAR_DIÁNA_2017_02_21