NYÍLT NAP volt 2019.október 16-án

LEGFRISSEBB–  A tanév 2019.11.27-én tartandó, második nyílt napjának programja  — LEGFRISSEBB

Iskolánk 2019.október 16-án tartotta a tanév első nyílt napját, amin a környező települések általános iskoláinak nyolcadikos diákjai vettek részt a szülőkkel együtt.

A regisztráció után Hegyesi Sándor igazgató úr tartotta meg tájékoztatóját a képzési formák jövőbeli változásairól és az iskola által kínált szakokról, szakmákról.

Az intézményvezetői tájékoztató után Kovács Sándorné Diákönkormányzatot segítő tanár és Madar Diána 13/A osztályos tanuló, a Diákönkormányzat elnöke tartott kedvcsinálót az iskolai diákélethez, a változatos diákprogramokhoz.

A rövid iskolai kisfilm megtekintése után a látogatók csoportokba rendeződve vettek részt szakmai bemutatókon és közismereti órákon.

A gyermekek és a szülők elégedetten, tetszésüket kifejezve, egy kis ajándékkal térhettek haza.

Második nyílt napunkat november végén rendezzük, amire szintén nagy örömmel várjuk az érdeklődő tanulókat és szüleiket.

nyiltNap_20191016